Marosi Dávid Szlovákiában versenyzett!

Az első futamban elrontotta a rajtot Dávid, mindössze a 18-ik hely környékén fordult, de rögtön megkezdte a felzárkózást, és küzdelmes előzések után a 7-ik helyen intette le a kockás zászló.
A második rajtja már jobban sikerült, harmadiknak fordult, néhány kör után az ötödik helyre csúszott vissza, majd a futam végéig nagy csatában megtartotta pozícióját, így a futamon is, és összetettben is az ötödik helyen végzett.

Elégedett vagyok a hétvégével, az első futamban jó iramot tudtam diktálni, és sikerült előremennem, a másodikban pedig végig támadtak hátulról, de meg tudtam tartani a pozíciómat.A kondim rendben van, jól bírtam a versenytempót.Következő hétvégén Nagykanizsán állok rajthoz a Nyugat Kupában, célom ott is a jó szereplés, és a felkészülés Kőszárhegyre- nyilatkozta Marosi Dávid

bruno

PROFI MX1

Frissítve 2016.06.26

MXOB Nyugat Kupa
  • 1. Szvoboda Bence #521 197p
  • 2. Déczi Balázs #9 160p
  • 3. Krc Martin #377 160p
  • 7. Marosi Dávid #30 64p
  • 1. Szőke Márk #795 161p
  • 2. Ragats Roland #126 101p
  • 3. Kerese Gábor #3 100p
  • 5. Marosi Dávid #30 92p
  • . # p
  • . # p
  • . # p
  • . # p